Nők Lapja, 2003. szeptember 17., 36-37. oldal
TÜZES LÁBAK MESTERE
Brazil labdarúgócsapat, a szamba alapfigurája és tüzes láb portugálul. Mi a közös bennük? Ugyanúgy hívják őket, mint az egyik legsikeresebb táncegyüttesünket, a Botafogót, melyet Dalotti Tibor tizenhét éve álmodott táncparkettre és színpadra.
Tibor befeléforduló, zárkózott embernek vallja magát,
aki a tánc nyelvén tud kapcsolatot teremteni az emberekkel.
Azt mondja, ha meghall egy zenét, lelki szemei előtt
azonnal megjelenik a hozzá illő mozdulat.
Az egyik táncosától úgy tudom, hogy Dalotti a művészneve.
Rosszul tudja, de az igaz, hogy én választottam. Kisgyerek voltam, amikor a szüleim elváltak, és mivel apámmal gyakorlatilag megszűnt a kapcsolatom, úgy döntöttem, hogy édesanyám családjának a nevét viszem tovább. Az egyik ősapám olasz katonatiszt volt, aki a törökkézen lévő Buda visszafoglalásakor szerzett érdemeiért nemesi rangot kapott, és családot alapított Magyarországon. De van bennem német és szerb vér is!
Tízéves kora óta életének része a tánc. Miért pont a jégtánccal kezdte?
Édesanyám nem korcsolyázhatott versenyszerűen, ezért szerette volna, ha legalább nekem sikerül. Levitt a jégre, én meg ott ragadtam. Tizenkét éves koromtól rendszeresen versenyeztem, korosztályos bajnokságokat nyertem. De nem vertem nagydobra a sikereimet. Másodikos gimnazista lehettem, amikor az igazgató behivatott az irodájába, mivel a tornatanár meg akart buktatni. Rossz néven vette, hogy a nulladik órára mindig hullafáradtan esem be, és nem tornázom rendesen. Akkor tudták meg, hogy versenyszerűen sportolok, három-négy órát töltök edzéssel naponta. Ezek után mindig ötöst kaptam testnevelésből! Tizenkilenc évesen választanom kellett a profi sportolói karrier és az egyetem között. Ez utóbbi mellett döntöttem. De aki megszokta a napi többórás edzést, az nem tud meglenni nélküle, ezért folyamatosan átálltam a jégtáncról a társastáncra.
Nem hiányzott a laza diákélet?
Az igaz, hogy az edzésen és a tanuláson kívül szinte nem jutott időm másra, de a sport következetes és fegyelmezett munkára szoktatott. Örömmel csináltam, szó sem volt kényszerről!
Hogyan lett versenytáncos?
Tizenhat évesen kezdtem el, három évig árhuzamosan ment a korcsolyával, később csak a tánc maradt. Eleinte a korcsolyás párommal táncoltam, később megismerkedtem egy lánnyal, aki a partnerem lett. Nem csak a táncparketten. Táncoktatóként óvni szoktam a párokat attól, hogy a magánéletben is társak legyenek. A szerelem táncban is kifejeződik, akárcsak a konfliktusok. Ha megromlik a kapcsolat, a táncból is eltűnik a harmónia. Az a legszomorúbb, ha a szakítással sok év munkája odavész! A táncpartneremmel együtt töltött három-négy évből az utolsó volt a legkeservesebb, mert addigra szakítottunk. Később a tánckapcsolatunk is megszakadt, volt partnerem a Bergendy együttes énekese lett.
„A szerelem táncban is kifejeződik, akárcsak a konfliktusok.
Ha megromlik a kapcsolat, a táncból is eltűnik a harmónia.”
Egyetemistaként tudta már, hogy a tánc lesz az igazi karrierje, vagy akkor még biológusnak készült?
Nekem az egyetem a szellemi pezsgést és a szabadságot jelentette. Nem voltam olyan karriercentrikus, mint a mai fiatalok, akiknek az egyetemen kívül nem igen jut idejük másra. Biológus-vegyészmérnöki diplomám megszerzése után két évig kutató biológusként dolgoztam az Onkológiai Intézetben, aztán jött egy fordulópont az életemben, amikor választanom kellett. ’89-ben elnyertem egy Los Angeles-i biológusi ösztöndíjat. Akkor már nagyon intenzíven foglalkoztam a tánccal is. Tudtam, döntenem kell. Ha kimegyek, azzal végleg a kutatás mellett teszem le a voksot, amely a rendszerváltás idején elég kilátástalan anyagi helyzetben volt. Maradtam.
Akkor már működött a Botafogo Táncegyüttes.
Igen, még egyetemistaként elvégeztük a társastánc-pedagógusképzőt a párommal, aztán 14-15 éves fiatalokat kezdtünk el tanítani Pestszentlőrincen. Nekünk szórakozás volt, s közben mi is gyakoroltunk. Belőlük lett a Botafogo 86-ban. Az egyik táncosunk, Dudás Tibor azóta is tagja az együttesnek. A rendszerváltáskor kb. száz táncklubból kilencven megszűnt, nekünk sikerült talpon maradni! Elő kellett teremteni a pénzt terembérletre, ruhákra, versenyeztetésre, útiköltségre! Sokszor éltem zsíros kenyéren és hagymán, de ment a szekér!
Ön is táncolt az együttesben?
Néha beálltam, de csak a saját szórakozásomra. Az egyik ilyen vállalkozásomról 94-ben azt írta a Nők Lapja, hogy az összes táncosomat letáncoltam a színpadról! Természetesen ez bók volt.
Mi van még az életében a táncon kívül?
A családom. A hétéves Annát és az ötéves Márkot már beírattam néptáncra a Csillagszemű Néptáncegyüttesbe, a kétéves Ágoston is mielőbb csatlakozik hozzájuk, hadd ismerkedjenek a mozgás örömével! Márk fiam nagyon jól érzi magát a színpadon, gyakran feljön a Botafogo előadása után, hogy a szereplőkkel együtt meghajoljon.
Úgy hallottam, felnőtt fejjel lett hívő.
Olyan családban nőttem föl, ahol aktívan nem gyakoroltuk a vallást. Felnőtt életem során több súlyos balesetből menekültem meg csodával határos módon. Egyszer Olaszországban nyaraltam a feleségemmel. Úszni indultam, a viharos hullámok messzire kisodortak a parttól, de a parti őrség kimentett – fogalmam sincs, hogyan! Miután magamhoz tértem, és bekötözték a sebeimet, kókadozva ücsörögtem a parton, amikor a feleségem egyszer csak így szólt: „Tibor, te most azért nem haltál meg, mert Istennek még terve van veled!” Ez szíven ütött.
Mit ad a hit?
Védelmet, biztonságot. Ebben az őrült világban burokban érzem magam! Tudom, ki vagyok és hová tartok. Teszem a dolgomat.
Máté Edit
NÉVJEGY
Született: 1963. május 11-én
Végzettsége: okleveles biológus-vegyészmérnök, társastánc-pedagógus
Felesége: Bágyoni-Szabó Zsuzsanna, némettanár
Gyermekei: Anna 7, Márk 5, Ágoston 2
1986 óta a Botafogo Táncegyüttes szakmai és szellemi irányítója
Honlapja: www.dalotti.hu
