Kismama Magazin, 2004. április, 13. oldal

„Enyém a felelősség”

Tibor úgy véli, a család biztonságát az apa teremti meg,

és ezt a felelõsséget soha nem ruházhatja át az édesanyára.

Dalotti Tibor a Botafogo Táncegyüttes vezetője, koreográfus, végzettsége szerint biológus. Hét éve tanulja az apaszerepet, négy gyerek tartja mozgásban családja életét.

Úgy gondolom, ami több ezer éven át bevált, az sok családnál jól működik most is, hiába próbálja a média az ellenkezőjét elhitetni. Ilyen értelemben konzervatív vagyok. Fontos, hogy bizonyos szerepek a családon belül nem cserélhetők föl. Jól szemlélteti ezt, ha elképzelünk egy többszörös ernyőt a család fölött. Az anya szeretetével óvja a gyerekeket, ő biztosítja a tűzhely melegét, és ő teszi otthonossá a családi fészket. Mindannyiuk védelmezője az apa, ő adja a család biztonságát, döntéseket hoz, és ezekért vállalja a felelősséget. Természetesen mindent megbeszél az anyával, ha kell, a gyerekekkel is, de az övé a végső szó. Viszont a férfi sem önhatalmúlag dönt, minden cselekedetét az Istenbe vetett hite irányítja. A döntés felelõsségét a nő soha nem veheti le a férfi válláról. Jó példa erre: ha a gyerek az anyához fordul, fontos kérdés esetén ezt a választ kaphatja: én így és így gondolom, de kérdezd meg édesapádat. Ezt csak végtelen bizalom árán lehet megvalósítani, és nem könnyû megtanulni egyik félnek sem.”

A Dalotti család: Márk hat, Anna hét és fél, Ágoston hároméves,
az édesanya karjában a háromhetes Domonkos, melletük a büszke családfő

Tibor és Zsuzsa több mint tíz éve ismerik egymást. Az együttélésnek ez a módja nem egykettőre alakult ki, mindkettőjüknek tanulni kellett. Ahogy jöttek a gyerekek, úgy formálódott az életük. Együtt készültek mindegyik baba fogadására, de minél „többedik” gyerek érkezett, annál kevesebb új kérdés merült fel – leginkább az idő elõrehaladtával egyre nehezebben végezhető fizikai munkában segített az apa. Természetesnek érezte, hogy a szüléseknél bent legyen (az utolsó fiúcskát lekéste), hiszen tudta, hogy Zsuzsának lelki és fizikai támogatásra van szüksége. Domonkos születése után két hétig otthon volt, hogy segítsen elindítani az immár hattagúvá vált család szekerét, de nem azért, hogy átvegye Zsuzsa feladatait. Tibor szerint ez csak akkor szükséges, ha a nő valóban igényli és kéri.

Nem volt könnyű apává válnom. Harminckét évig fõleg magammal foglalkoztam, nehéz volt átélni, hogy mostantól valaki más fontosabb nálam. Ráadásul nem volt hova „visszanéznem” egy kis segítségért, hiszen nem volt apaminta elõttem, édesanyám egyedül nevelt. Nagyon jól tette, hogy kiállt amellett, hogy gyerekkoromtól élsportolónak készüljek. Tizenkét éves koromtól a jégpályán és az iskolában teltek a napjaim – kemény munkával. Arra viszont már nincs gyógyír, hogy soha nem volt élményem arról, milyen lehet apával birkózni – ahogy én ezt a fiaimmal most megteszem
 

Tibor nagyon fontosnak tartja, hogy a fiúgyerekek hiteles férfimintát kapjanak. Úgy gondolja, ma egyre kevesebb olyan apa van, aki felelősségteljesen, döntésképesen áll családja élén, és ezt tovább is tudja adni gyerekeinek.

Sződy Judit